A főgimnázium épületében a román osztályok maradnak, a magyar gyerekek viszont hat különböző épületbe elszórva kezdhetik meg a 2011/2012-es tanévet. Húszéves álma válik valóra a nagyszalontai magyarságnak az önálló magyar iskola megalakulásával – mondta el Török László polgármester. A megyei jogú város önkormányzata saját költségvetéséből mintegy 150 ezer eurót utalt át az iskolaépületek felújítására, illetve modern tanszerek beszerzésére. Hatvan számítógépet vásároltak, illetve különleges, interaktív módon működtethető táblákat is vettek – ez utóbbiak az elöljáró tudomása szerint egyediek a megyében.
Török László úgy értékeli, a magyar iskola önállósodása az erdélyi magyarság kulturális autonómiatörekvéseinek egyik állomása, hiszen a hajdúváros magyar szigetnek számít Bihar megye déli részében. Mészár Julianna, az Arany János Iskolaközpont néven megalakult tanintézet igazgatója nem örül, hogy a román osztályoké marad a főgimnázium épülete, hiszen ő maga is három évtizeden át tanított ott, de azt mondja, egyelőre az a fő, hogy sikerült elindítani a magyar iskolát. Mint mesélte, nem volt könnyű a hat épületbe elosztani az osztályokat. A városházához közeli volt általános iskolába kerültek a 7–12. osztályok, a Kálvin utca sarkán álló ingatlanba az 5–6. osztályosok, a református egyház tulajdonában lévő épületet pedig az elemisták vehetik birtokba ősztől. Mindemellett szükség lesz a régi szódavízgyárban berendezett öt teremre is, öt speciális tanrendű osztály pedig a Peter Iskolában kap helyet.
A hatodik épületet az idén még nem veszik használatba, így ott egyelőre nem végeztek felújítást: ide a tervek szerint – természetesen szintén magyar tannyelvű – szakiskolai osztályok kerülnek majd, amelyekkel a tanintézet iskolaközpontból iskolacsoporttá egészülhet ki. Török László polgármester elképzelései szerint fodrászatot, manikűr-pedikűrt, kozmetikát tanulhatnak majd itt a diákok, de lenne építőmunkás- és autószerelő-képzés is.
Az igazgatónő elmondta, a távlati tervek között természetesen szerepel az iskola egybeköltöztetése, de ehhez építkezni kellene. Elképzelés már van: a református egyházközség telkén jelen pillanatban az egyházi óvoda üzemel egy régi épületben. Mészár Julianna szerint ha azt sikerülne lebontani, helyére campus épülhetne, ahol az iskolai osztályok mellett az óvoda is kényelmesen elférne.
(kronika.ro)
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza