Az orvosok kevesebb gyógyszert írhatnak fel, és a betegeknek is takarékosabban kell bánniuk a medicinákkal. Ugyanakkor a kormány a tervezett nagyvállalati különadó bevezetését is előrehozza az előirányzotthoz képest. Az intézkedéseket pénteken kell jóváhagynia a kormánynak, majd a parlament a jövő héten gyorsított eljárással fogadja el az újabb megszorításokat, amelyek mintegy 5 milliárd euró pótlólagos megtakarítást eredményeznek.
Szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint az első félévben 8,3 százalékkal mérséklődött Spanyolország külkereskedelmi mérleghiánya a tavalyi év megfelelő időszakához viszonyítva, és ezzel 24,067 milliárd euróra csökkent. Az import az időszakban 130,430 milliárd eurót, az export 106,363 milliárdot tett ki. A vezető exportágazatok között volt az időszakban az autó-, az élelmiszer- és a vegyipar, míg a fő importágazat továbbra is az energiaipar, amely az egy évvel korábbihoz képest 29,5 százalékkal növelte importkiadásait.
(MTI)
Meghalt Jelenits István