Több LMP-s képviselő csütörtökön jelentette be, hogy a legfőbb ügyészhez fordulnak, és a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezték azért, mert „a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Szigeten Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal két éve együttműködési megállapodást kötött Betyársereg vezetője, illetve Dér Zsolt olyan állításokat fogalmaztak meg, amelyek az LMP szerint felvetik bizonyos bűncselekmények előkészületének gyanúját is”.
A Magyar Nemzet pénteki számában azt írta, a Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított a Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt. Egy, lapunknak nyilatkozó büntetőjogász szerint egyes mondatokkal kapcsolatban felmerülhet a közösség elleni izgatás gyanúja. A cikk szerint a TEK a vizsgálatot Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, jobbikos önkormányzati képviselő és a Betyársereget vezető Tyirityán Zsolt Magyar Szigeten elhangzott kijelentései miatt indította. Lapunk úgy tudja, hogy a terrorelhárítás operatív eljárást folytat, amelynek a ténye sem nyilvános. A szervezet legfeljebb a nyomozás végeztével szolgálhat adatokkal az ügyről.
A Belügyminisztériumban legkorábban péntekre ígértek tájékoztatást, míg az Országos Rendőr-főkapitányságon csak annyit közöltek: tudnak a kijelentésekről, de ennél többet egyelőre nem kívánnak nyilatkozni – írta a Magyar Nemzet.
A Magyar Szigetet 2004 óta rendezik a Pest megyei Verőce melletti Csattogó-völgyben. A kulturális és közéleti programokat egyaránt tartalmazó Magyar Szigetet kezdettől fogva a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom szervezi. Az idei rendezvény július 31-től augusztus 7-ig tartott.
(MTI/MNO)
Zivatarok és szélvihar miatt adtak ki riasztást