A szövetség csütörtöki közleményében hangsúlyozza: az szja-kedvezmények és a nyugdíjpénztári reálhozamok együttes összege 660 milliárd forint, ami a háztartások fogyasztási kiadásainak 4-5 százaléka – enélkül „alaposan megroggyant volna a fogyasztói piac”.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint májusban 0,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, az év első öt hónapjában 0,2 százalékkal csökkent az értékesítés a múlt év azonos időszakához képest.
Kétszázalékos növekedés kellene
Az OKSZ szerint döntő kérdés, hogy a gazdaság teljesítménye elérje a 2 százalékos növekedési szintet, mert ennek nyomán lehetnek a fogyasztói piacon erősödő területek is. Az arányos személyijövedelemadó-rendszer, a magán-nyugdíjpénztári reálhozam kifizetése (amely önmagában 260 milliárd forinttal növeli a háztartások jövedelmét), a nyári hónapokban mérséklődő infláció, valamint a keresetek növekedése, a foglalkoztatás javulása és az árfolyamgát mind növelik a háztartások költekezési lehetőségeit – hívja fel a figyelmet a szövetség.
Az OKSZ szerint ugyanakkor a fogyasztás várható alakulásának vizsgálatakor figyelembe kell venni azt is, hogy a magasabb élelmiszer- és üzemanyag-infláció, az adójóváírás szűkítése, az ágazati és fogyasztási különadók (chipsadó), az élelmiszerek magas, 25 százalékos forgalmi adókulcsa mind visszafogják a fogyasztást.
A szövetség elemzése emlékeztet arra is, hogy a háztartások napi költekezésében a havi törlesztőrészlet a döntő – amely sok háztartásban a korábbi évekhez képest kétszeresére nőtt –, ez a kereskedők napi gyakorlatában is érezhető gyengülést jelent a vásárlásokban. A magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetésének ideje (augusztus) éppen egybeesett a devizaválság csúcsidőszakával, ami viszont sok háztartáson segíthetett – jegyzi meg az OKSZ, hozzátéve, hogy a 3,7 millió háztartásból több százezer érintett, ami már jelentős tehertétel a fogyasztás alakulásában.
A hitelekre ment a többlet
Nem számít a belföldi kereslet belátható időn belüli élénkülésére a Pioneer Alapkezelő a több mint 200 milliárd forint összegű reálhozam-kifizetés ellenére sem. Csütörtöki elemzésében a társaság hangsúlyozza: számolni lehet ugyanakkor azzal, hogy a svájci frank drasztikus erősödése ellenére elmarad a fogyasztás csökkenése, mert a rendkívüli jövedelem fedezheti a törlesztés megnövekedett terhét a tartalékokkal nem rendelkező adósoknál.
A romló pénzügyi-gazdasági környezetben a korábbi várakozásokkal szemben nincs esély arra, hogy az augusztusban érkező magán-nyugdíjpénztári reálhozam élénkítse a kiskereskedelmi forgalmat, így ez sem javítja a gazdasági növekedési kilátásokat. A Pioneer szerint a személyijövedelemadó-változások nyomán a háztartásoknál maradó – éves szinten a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 1,5-2 százalékát kitevő – összeg sem hagyott eddig látható nyomot a fogyasztásban.
„A jelek szerint az egykulcsos szja révén keletkezett többletjövedelem részben a hitelek előtörlesztésében csapódott le, emellett hozzájárult ahhoz, hogy az erősödő svájci frank következtében felhízó adósság ellenére nem csökkentek a bruttó megtakarítások” – idézi a közlemény Forián Szabó Gergelyt, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatóját. Az erőteljesen növekvő hiteltörlesztések és a bruttó megtakarítás minimális növekményének köszönhetően ugyanakkor látványosan nőttek a nettó megtakarítások – fűzi hozzá a szakértő.
(MTI)
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter