A kolozsvári Szabadság keddi számában azt írja, hogy a program célja a kommunikáció megkönnyítése azon szolgáltatók (intézmények, cégek, civil szervezetek) és ügyfeleik között, amelyek és akik a többnyelvűséget mint erőforrást kívánják hasznosítani. Horváth István szociológus, ötletgazda kifejtette, hogy nem a magyar nyelv használatának erősítésére törekednek, hanem arra, hogy ha eleve jellemző a kétnyelvűség egy szolgáltatóra és a hajlandóság is megvan benne annak használatára, akkor lehetőséget teremtsenek annak jelölésére is.
Az ötletgazda felidézte a társadalmi összefogásra alapozó mozgalom másfél évvel ezelőtti beindítását és baráti körben történő terjedését. Úgy érzi azonban: nem volt elég két-három ember ahhoz, hogy kezdeményezésük átütő erővel hasson.
Vincze Róbert projektfelelős a lapnak elmondta, hogy „ötven céget kerestünk meg, és felajánlottuk nekik, hogy használják a mozgalom logóját, bemutatóanyagait, legyenek a mozgalom partnerei. Általában pozitívak voltak a visszajelzések. Emellett népszerűsíteni fogjuk a kezdeményezést a kolozsvári magyar napokon, és tájékozódni lehet az igentessek.ro honlapon is”.
Mint hangsúlyozta, kezdeményezésük nemcsak a kolozsvári és a városban tanuló magyar lakosságot célozza meg, hanem az oda érkező turistákat is, éppen ezért magyarországi honlapokon, közösségi fórumokon is felhívják rá a figyelmet.
„A nyelveket újra is lehet éleszteni, például úgy, hogy használjuk olyankor és ott, ahol már szokatlannak tűnik a magyar szó, bárkinek felkínáljuk a magyar párbeszéd lehetőségét” – olvasható a honlapon. Ezt segíti elő, ha az üzletben vagy a piacon úgy szólnak: „Igen, tessék! – Da, poftiti!”, vagy ha üzletbe, intézménybe belépve két nyelven köszönnek a vásárlónak, ügyfélnek. A kampány kezdeményezői szerint ezzel udvariasan fel lehet kínálni a választás lehetőségét, esélyt adni a magyar nyelvű párbeszédre.
„Viseletével Ön jelzi, hogy tud és hajlandó magyarul megszólalni. Ha ez így van, akkor kérem: látható helyre tűzze ki az Ön nyelvi gazdagságának és a magyar nyelv iránti elkötelezettségének e kis jelét!” – biztatja a honlap a kezdeményezéshez csatlakozni hajlandókat.
Horváth Anna, a Claudiopolis Egyesület elnöke a többnyelvűséget mint erőforrást, az anyanyelvhasználatot pedig mint értéket emelte ki. Szerinte az intézményes keret már adott, hiszen a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája biztosítja azt, csak éppen tartalommal kell megtölteni.
Toader Nicoara, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese örömmel nyugtázta, hogy az általa képviselt intézmény az egyik legfontosabb partnere a mozgalomnak.
(MTI)
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!