„Mi voltunk és mi vagyunk a legjobb lehetőség a világon, ha befektetésről van szó” – jelentette ki az alelnök egyetemi hallgatóság előtt, ötnapos kínai látogatása utolsó állomásán, a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány fővárosában, Csengtuban. „Meg kell érteniük, hogy ez senkinek sem fontosabb, mint nekünk magunknak, hiszen tőkevagyonunk 87 százaléka és kincstárjegyeink 69 százaléka amerikaiak birtokában van” – hangsúlyozta Biden válaszul egy, az amerikai adósságállományra vonatkozó kérdésre. „Nem egyszerűen arról van szó, hogy érdekünkben áll védeni a kínai befektetéseket, hanem ez az elsőrendű érdekünk. Az Egyesült Államok soha nem vált fizetésképtelenné, és soha nem is fog” – mondta.
„Önök biztonságban vannak” – tette hozzá az alelnök. „Tudom, hogy néhányan önök közül szkeptikusak Amerika jövőjét illetően. Engedjék meg, hogy kifejezzem tiszteletteljes ellenvetésemet és megpróbáljam eloszlatni aggodalmaikat” – mondta.
Az alelnök emlékeztette hallgatóságát arra, hogy az Egyesült Államok gazdasága messze a legnagyobb a világon, mintegy két és félszer akkora, mint Kínáé.
Biden szerdán kezdődött kínai látogatását mindvégig gazdasági kérdések uralták, elhomályosítva más vitás politikai témákat. Joe Biden pénteki megbeszélésükön biztosította Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnököt, hogy Kínának „nincs mitől tartania” amerikai kincstárjegy-befektetéseinek biztonságát illetően, a miniszterelnök pedig válaszában bizalmát fejezte ki a magas adóssággal és gyenge növekedéssel terhelt amerikai gazdaság ellenállóképességét illetően.
Szakértői becslések szerint Kína 3,2 ezer milliárd dollárra becsült, a világon a legnagyobb devizatartalékának mintegy kétharmadát dollárban denominált eszközök teszik ki, így Kína egyúttal az Egyesült Államok legnagyobb külföldi hitelezője is.
(MTI)
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron