A Politika című belgrádi napilap írása szerint „rájuk aztán tényleg igaz a mondás: nem az a fontos, hogy mennyi a nyugdíjad, hanem hogy mióta kapod!”. A mintegy 7,5 millió lakosú Szerbiában 1,63 millió nyugdíjas van, és közülük 2196-an már túl vannak a 90. életévükön.
A nyilvántartott 926 ezer öregségi nyugdíjas 51,84 százaléka férfi, 48,16 százaléka pedig nő, a 350 ezer rokkantnyugdíjas közül pedig 60,08 százalék a férfiak, 39,92 százalék pedig a nők aránya. Szerbiában régóta vita tárgya, hogy nem túl nagy-e a rokkantnyugdíjasok száma. Ezért most azt remélik a nyugdíjrendszer megreformálásától, hogy ez a kérdés is tisztázódni fog, mindenesetre tény, hogy ez év májusában az összes nyugdíjas 57 százaléka volt „öregségi nyugdíjas”, míg a rokkantnyugdíjasok számaránya 21 százalék volt.
A Politikában megjelent cikk szerint „ez az arány 1994-ben még jóval rosszabb volt, mert a nyugdíjasok 44 százaléka öregségi nyugdíjat, 34 százaléka pedig rokkantnyugdíjat kapott”. A teljes munkaévvel nyugdíjba vonulók aránya 1994-ben és 2010-ben is egyaránt az összes nyugdíjas 22 százaléka volt.
(MTI)
Magyar Péter saját híveit is csúnyán átverte