A közgazdasági társaság közleményben arról tájékoztatott, hogy a magyar közgazdász-társadalom legnagyobb éves rendezvényének helyszínéül választott Kodály Központba több mint félezer közgazdászt, gazdasági szakembert várnak, akik két plenáris és tíz szekcióülésén mintegy hetven előadást hallgathatnak meg.
Az államadósság csökkentése és a nagy állami rendszerek küszöbön álló átalakítása, a foglalkoztatás bővítése, a versenyképesség és a gazdasági növekedés elősegítése, s a mindezt megalapozni kívánó sarkalatos törvények megalkotása vitára érdemes szakmai kérdések sorát veti fel a közgazdászok számára. Emellett szó lesz olyan, az európai döntéshozóknak a legtöbb fejtörést okozó témákról, mint az eurózóna egészének jövője, a tagállamok növekvő eladósodása, a közös gazdasági kormányzás bevezetése, továbbá a 2014–2020 közötti költségvetési sarokszámok meghatározása. Érdekessége lesz az idén a vándorgyűlésnek, hogy a reálgazdaság felé fordulva most először foglalkozik egy-egy szekció a gyógyszer-, valamint a járműiparral – olvasható a közleményben.
A közgazdász-vándorgyűlés plenáris és a szekcióüléseire felkért előadók között van Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Simor András, a jegybank elnöke, Szász Károly PSZÁF-elnök, Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter mellett a hivatalban lévő kormány több államtitkára, helyettes államtitkára, továbbá az Állami Számvevőszék elnöke is. A meghívottak között vannak Balázs Péter, Baráth Etele, Bod Péter Ákos, Chikán Attila volt miniszterek és neves gazdaságkutatók, mint Mellár Tamás, Palócz Éva és Róna Péter.
(MTI)
Szijjártó Péter: Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére