Az egész országot megbotránkoztatta a Baloldal pártja

Megbotránkoztatta Németországot ez egykori keletnémet kommunista utódpártot is magába foglaló Baloldal pártja a hírhedt berlini fallal kapcsolatos állásfoglalásával.

MNO
2011. 08. 14. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnapi sajtóértesülések szerint a parlamenti párt társelnöke, Gesine Lötzsch egy tanácskozáson azt hangoztatta, hogy fal a második világháború, valamint a néhai Szovjetunió elleni német támadás következménye volt. A kijelentés hatalmas felháborodást váltott ki német politikai körökben, az összes többi párt élesen elítélte a társelnök nyilatkozatát.

Németország éppen szombaton emlékezett a fal áldozataira annak kapcsán, hogy az egykori NDK pontosan 50 évvel ezelőtt, 1961. augusztus 13-án kezdett hozzá a Berlin keleti és nyugati felét 28 éven keresztül elválasztó mesterséges „betonhatár” építéséhez. A központi megemlékezés fő szónokai és korábban történészek egyaránt hangsúlyozták, hogy a volt keletnémet kommunista rezsim a falat – úgymond – önvédelemből, konkrétan pedig abból a célból emelte, hogy megakadályozza az NDK-ból történő tömeges elvándorlást.

Lötzsch nyilatkozatával egy időben vált ismertté az is, hogy a Baloldal pártjának egy szombati, Mecklenburg-Elő-Pomerániában tartott, rendkívüli kongresszusán többen ülve maradtak akkor, amikor a küldöttek az áldozatokra emlékeztek. Egyik képviselőjük mindezt azzal magyarázta, hogy – mint fogalmazott – „a fasiszta Németország nélkül a fal aligha jött volna létre”.

A vasárnapi lapok első kommentárjaikban élesen elítélték a Baloldal pártjának a fallal kapcsolatos magatartását. A többi között emlékeztettek Christian Wulff államfőnek a szombati központi megemlékezésen elhangzott szavaira, amelyek szerint a berlini fal – ahol legkevesebb 136 menekülő halt meg – semmivel nem magyarázható. Az újságok szerint a Baloldal magatartása azt jelzi, hogy az egykori keletnémet kommunista párt örököseinek nemcsak a fejében, hanem a szívében is él még a fal.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.