Medvegyev a találkozón hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni harcot fegyveres erővel és ideológiai téren egyaránt folytatni kell. Azt mondta, az utóbbi időben sok eredményt sikerült elérni. Felhívta a figyelmet arra: külön erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy az erdei fegyveres bandákból az emberek visszatérjenek a hétköznapi életbe, és normalizálódjon a gondolkodásuk. „Aki erre nem képes, és továbbra is ellenállást tanúsít, arra szomorú sors vár: börtönbe kerül, vagy megsemmisítik” – mondta az orosz államfő.
Az orosz belügyminisztérium pénteken kiadott jelentése szerint nő a terrorista és szélsőséges jellegű bűncselekmények száma az országban: az év első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest 26,5 százalékkal több, szám szerint 411 terrorcselekmény történt Oroszországban. Az oroszországi terrorizmus szinte teljes egészében az Észak-Kaukázusból indul ki, amelynek egyik legnyugtalanabb köztársasága jelenleg éppen Dagesztán.
(MTI)
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza