Borsodbótán kerékpározott augusztus 1-jén, a délutáni órákban egy sajóvelezdi férfi. Amikor a kultúrház környékére ért, megszólította őt egy helybeli, aki a kerékpáros mobiltelefonja típusáról érdeklődött. A kérdésre választ kapó alkalmi beszélgetőpartner ezután a telefon átadását követelte, vagy verést helyezett kilátásba. Miután a kerékpáros megtagadta a kérést azonnal ütést kapott, ököllel, egyenesen az arcába. Ettől a földre esett, majd már csak arra emlékszik, hogy még két alak tornyosult felé, akik felváltva ütlegelni és rugdosni kezdték a földön fekvőt. A támadók egyike közben kivette a zsebéből a mobiltelefont is, majd a készülék megszerzését követően abbamaradt a bántalmazás. A sértett a cselekmény során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.
A bejelentést követően az ózdi rendőrök nagy erőkkel kezdték meg az ügyben az üldözést, melynek köszönhetően igen rövid idő leforgása alatt mindhárom rablót elfogták és őrizetbe vették. Kihallgatásuk alkalmával mindhárman részbeni beismerő vallomást tettek a cselekmény elkövetésével kapcsolatosan. A 16 és 17 éves elkövetők 25 éves társa már ismert volt a hatóságok előtt korábbi bűncselekmények elkövetése miatt.
(police.hu)
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó