Van az éjszakai fürdőzésnek egyfajta utánozhatatlan bája és varázsa. Sokaknak a kamaszkori nyaralások, a titkokat rejtő fülledt éjjelek emlékét idézi. Mások inkább a zenés-táncos bulit, a mediterrán ritmusokat és koktélokat keresik a medencében vagy a medence partján – nem véletlenül rendez mostanság egyre több fürdő közönségcsalogató éjszakai mulatságot. Nos, most pénteken, azaz augusztus 12-én, a strandok éjszakáján mindez együtt lesz. Romantikus hangulat, szórakoztató szabadtéri programok, hosszabb nyitva tartás – legalább este tíz óráig, de a legtöbb helyszínen éjfélig vagy annál is tovább –, és nem utolsósorban kedvezményes belépőjegyek várják a vendégeket az akcióhoz csatlakozó strandokon és fürdőkben.
A strandok éjszakája című rendezvénysorozatot – hagyományteremtő szándékkal – az elmúlt nyáron indította útjára a Magyar Fürdőszövetség. A kezdeményezéshez akkor mintegy negyven fürdő és strand csatlakozott az ország minden tájáról. Az időpontválasztás nem véletlen, hiszen ezekben a napokban látható az egyik leglátványosabb égi tünemény, a Perseida meteorraj, vagyis a nagy augusztusi csillaghullás. A szerencse és az ilyenkor kötelező kívánságok teljesülését remélhetően segíti mindaz a változatos program, amellyel a fürdők és a strandok igyekeznek a vendégek kedvében járni. A részt vevő létesítmények szabadon dönthetnek a programokról és a kedvezmények mértékéről, de az bizonyos, hogy mindenki könnyen talál kedvére való szórakozást; vérpezsdítő latin dallamok, tánctanítás, vízi vetélkedő, horoszkópkészítés, jóslás, filmvetítés, eszem-iszom és még sok-sok meglepetés szerepel az idei kínálatban. Érdemes tehát jó előre körülnézni!
Info: www.furdoszovetseg.hu
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!