Az egyezményt Angola, Botswana, Namíbia, Zambia és Zimbabwe államfői csütörtökön írták alá Luandában. Az új „megapark” 36 természetvédelmi területet kapcsol össze 350 ezer négyzetkilométeres összefüggő térséget alkotva – közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF). A természetvédelmi park nevét – Kaza – a terület két nagy folyójáról, a Kavangóról és a Zambéziről kapta. Leopárdok, nílusi vízilovak és zebrák kapnak óriási szabad területet és mintegy háromszázezer elefánt számára alakítanak ki vándorlásra alkalmas területeket.
Eberhard Brandes, a WWF elöljárója a park létrejöttét „mérföldkőnek” nevezte Dél-Afrika életében. A részt vevő országokon és több szervezeten kívül a német fejlesztési minisztérium és a német állami fejlesztési bank (KfW) is kivette a részét abból, hogy az afrikai „megapark” víziója valósággá váljon.
A Kaza park különlegessége, hogy egységbe olvasztja a természetvédelmet és a szegénység elleni küzdelmet. A turizmusból befolyó bevételt ugyanis közvetlenül a helyi közösségekben és törzsekben élő emberek kapják.
(MTI)
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!