Mostantól a saját egészségük érdekében másként kapják az ennivalót, mivel a gondozók azt tapasztalták, hogy az egyoldalú táplálkozás és a mozgásszegény életmód mozgásszervi megbetegedésekhez vezet és elhízást okozhat.
Az ország legnagyobb gyíkja a három méter hosszú, 110 kilogrammos Bagol – amely termetével faja legnagyobb példánya Európában – és párja, a közel két és fél méteres, 75 kilogramm súlyú Indri ezentúl kampóra felfüggesztett, egész húsdarabokat kap. A komodói sárkányok akár testsúlyuk nyolcvan százalékának megfelelő adagot képesek egyszerre felfalni, és egy kiadós lakoma után akár hónapokig koplalhatnak – jegyezte meg a szóvivő.
A varánuszpár tavaly februárban érkezett a jakartai állatkertből a sóstógyógyfürdői látványosság Zöld piramisába, és rövid időn belül a látogatók kedvencévé vált. A két példánnyal tudományos céljai vannak a szakembereknek, akik azt vizsgálják, hogyan lehet zárt térben szaporítani az állatokat. Siker esetén az itt született utódokat visszatelepítik Komodó szigetére.
(MTI)
Gázolt az M3-as metró Budapesten