Az új villamos mozdonyok ma is nagyban segítik a kötöttpályás közlekedési rendszer, a vasút versenyképességét, ezért a vasutat és annak villamosítását kiemelt céljának tekinti ma is a magyar kormány – tette hozzá. Mivel a vasútnak alapvető feladata van az ország felzárkózásában, a kormány fontosnak tartja a vasút ügyét, és ennek megfelelően kezeli – hangsúlyozta az államtitkár.
Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig arra emlékeztetett, hogy Kandó Kálmán sokat tett a magyar vasút korszerűsítéséért, azért, hogy az az európai vérkeringésbe kapcsolódva fejlődhessen. „Nekünk is ezt az utat kell járnunk” – mondta. Elodázhatatlannak nevezte az „évtizedeken át kivéreztetett” hazai vasút fejlesztését, korszerűsítését és az európai rendszerekhez való kapcsolódásának biztosítását. Hangsúlyozta: újra vonzóvá és sokak által használt közlekedési móddá kell válnia a vasúti közlekedésnek, amelyhez a gördülőállomány, a pályahálózat, az ingatlanvagyon korszerűsítése, fejlesztése elengedhetetlen. Ezek a MÁV következő évtizedekre vonatkozó stratégiájának pillérei is.
A megemlékezésen a MÁV Kandó Kálmán örökségét hirdető dekorációval ellátott villamos mozdonyt indított útjára, amelyet Osztie Zoltán esperes is megáldott. Ezt követően emlékező menet indult a Fiumei úti sírkertbe, ahol megkoszorúzták Kandó Kálmán sírját.
(MTI)
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza