A tűz körülhatárolása után két vízsugárral még hosszú ideig hűteni kellett a tető acélszerkezetét és a szigetelésként használt üveggyapotot, nehogy a lángok újra fölcsapjanak – mondta az ezredes. Senki sem került veszélybe, a fürdő 1500 négyzetméteres tetőszerkezetének mintegy harmada azonban leégett – tudatta az igazgató. A tűz okait szakértők bevonásával vizsgálják.
A kiemelt, hármas fokozatú tűzhöz röviddel egy óra után riasztott tűzoltók nagy erőkkel, négy gépjárműfecskendővel és két, magasból mentésre alkalmas járművel vonultak a helyszínre. A szemtanúk elmondták, hogy a Makovecz Imre tervei alapján épülő fürdő tetőszerkezete többméteres lángokkal égett. A fürdő kupolájának egy része elszenesedett – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A 12 ezer négyzetméteres alapterületű fürdőkomplexum – amelynek formáját meghatározzák a Makovecz Imre épületeire jellemző ívelt kupolák, égbe törő kecses oszlopok és a ragasztott fa tetőszerkezetek – bokrétaavatóját májusban tartották. Az előkészületi munkálatokkal együtt 3,6 milliárd forintos beruházáshoz a makói önkormányzat több mint másfél milliárd forintot nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program pályázatán. A fürdő a tervek szerint december 1-jén nyitott volna.
(MTI)
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön