Bercow csak nemrég – februárban – botránkoztatta meg a brit sajtót és a konzervatív pártot, amikor egy szál lepedőben fényképeztette le magát a parlament előtt az egyik hetilap kedvéért. Akkor „a hatalom erotikájáról” nyilatkozott a Westminster-palota előtt. Mostani terve megint felháborította a konzervatív pártot, a hazai bulvársajtó meg lecsapott a témára, mivel együtt szerepel a színésznő és kebelcsoda Pamela Andersonnal, valamint a zenész Bobby Brownnal. Az egyik brit médium talált magyarázatot a feleség döntésére: a férj konzervatív, ő meg munkáspárti.
Bár John Bercow az Evening Standard napilap tudomása szerint felszólította házastársát, hogy lépjen vissza, de Sally péntek este együtt látható majd az ötös csatornán a többi versenyzővel. Sally szereplése nem az egyetlen olyan eset, amikor a politika összemosódik az ilyen valóságshow-nak nevezett „műsorokkal”. Két éve egy volt munkáspárti képviselő, George Galloway is a versenyzők közé állt, és meg is lett az eredménye, de nem úgy, ahogy remélte: nagyon visszaesett népszerűsége.
(abc.es, lavanguardia.com, elmundo.es, elpais.com, folha.uol.com.br, odia.com.br)
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!