Fülöp Valter a rendőrőrsön tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a feljelentések mellett 19 emberrel szemben intézkedniük is kellett. „Elsősorban a lopás, a rongálás és a garázdaság okoz problémát a fesztiválon” – fűzte hozzá.
A bűnügyi helyettes kiemelte, hogy eddig két kábítószer-terjesztőt sikerült elfognia a rendőrségnek, és mint megjegyezte, egyiküknél jelentős mennyiségű tiltott szert találtak. Fülöp Valter szólt arról is, hogy az idén angol, holland és német rendőrök is vannak a fesztiválon, illetve cseh, lengyel és osztrák rendőri vezetők tanulmányozzák azt, ahogy a BRFK a rendezvényt biztosítja. Az MTI kérdésére Fülöp Valter elmondta, hogy a rendezvényen továbbra is gondot okoznak a sátrakat fosztogató, gyakran kifejezetten e célból érkező bandák.
A sajtótájékoztatón Gregory Dorey brit nagykövet köszönetét fejezte ki a magyar és a külföldi rendőrök munkájáért, amit nagyon fontosnak nevezett, hiszen rengeteg külföldi van a fesztiválon. A rendezvényen egyébként négy angol rendőr járőrözik – tette hozzá. A nagykövet méltatta a magyar és az angol rendőrség együttműködését, és megjegyezte, hogy már több képzésen és továbbképzésen is részt vettek magyar rendőrök Nagy-Britanniában.
Eltűntek
Fülöp Valter kérdésre válaszolva elmondta: a Dunában eltűnt fiatalokat, akiknek a kilétéről egyelőre semmit nem tudni, a szigeten és búvárokkal a vízben jelenleg is keresik.
Marinka Csaba, a Sziget Fesztivál kommunikációs vezetője azt közölte, hogy nem a rendezvény, hanem a Hajógyári területet biztosító szolgálat lett figyelmes a fiatalemberekre a Hajógyári-szigetre vezető H-hídhoz közelebb eső részen, de még a fesztiváltól távol, a vízparti bozótosban. A biztonságiak felszólítása ellenére, előlük menekülve, a fiatalok a vízbe vetették magukat; a biztonsági emberek ekkor kérték a fesztivál vízi mentőinek segítségét, akik a helyszínre siettek és átvizsgálták a területet, de nem találtak senkit – mondta a kommunikációs vezető.
(MTI)
Zivatarok és szélvihar miatt adtak ki riasztást