„A gondolat már többször felvetődött, de most először veszik számosan komolyan” – mondta Thijs Zonneveld egykori atléta, a De Pers című napilap munkatársa. Zonneveld szerint mérnökök, építési vállalkozások, beruházók és más szakemberek már meg is kezdték a tárgyalásokat az ember alkotta hegyről, amelyen helyet kapnának sí-, bob- és jégpályák, valamint hegymászóösvények, sziklamászófalak és látványos hegyi utak hajtűkanyarokkal.
„Úgy látszik, az elsőre tréfának tűnő kérésem értő fülekre talált” – mondta az újságíró. Ezekben a nehéz időkben „az embereknek szükségük van arra, hogy valami nagy és izgalmas feladaton munkálkodjanak, és azt mondhassák, »igen, meg tudjuk csinálni!«. Különféle cégek keresik már az innovatív alapozás lehetőségét” – tette hozzá. A projekt honlapját napról napra több százan keresik fel, Twitter-csatornájának pedig immár 8200 követője van.
Zonneveld még júliusban írt publicisztikát Hollandia „unalmas laposságáról”. „A síkság ideális, ha céklát akarsz termeszteni, marhát legeltetni vagy szép egyenes utakat építeni, de katasztrofális a sportok szempontjából. Hegyet szeretnék, valódi hegyet. Hollandiában” – írta az egykori félprofi kerékpárversenyző. Az ötletgazda szerint azonfelül, hogy a mesterséges hegy vonzaná a turistákat, lehetőséget nyújtana a sportolóknak, hogy nagyobb magasságokban edzzenek, és így végre egyenlő esélyeik legyenek a hegyvidéki országokból származó versenyzőkkel.
Az ötletet támogatja a holland kerékpáros-, hegymászó- és síszövetség is. „A Limburg melletti dombocskák nem hasonlíthatók az Alpokhoz vagy a Pireneusokhoz, ezért támogatjuk a hegy létesítését” – írták a sportszövetségek közös közleményükben.
A holland hegy számára Zonneveld szerint a középső Flevoland tartomány lenne megfelelő. Itt ugyanis nem magasak a telekárak. A régió már tanulmányozza a lehetőségeket. „Álmok között élek. Csodálatos lenne, ha 2018-ra a hegy valósággá válna” – mondta az újságíró.
(MTI)
Orbán Viktor új profilképet állított be a közösségi oldalán