Hétvégi házat szemelt ki magának a rabló

Egy galgamácsai lakos tett bejelentést a rendőrségen, mert betörtek az Eger külterületén található hétvégi házába. A bűntény valamikor az elmúlt két hétben történt, a tulajdonos azonban csak pénteken vette észre az esetet, s értesítette a nyomozó hatóságot.

MNO
2011. 08. 13. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyszínre kiérkező járőr megállapította, hogy az elkövető kifeszítette az ajtót, s így jutott az épületbe, ahonnan egy hűtőszekrényt vitte el. A tolvaj a rongálással együtt összesen 70 ezer forintos kárt okozott a sértettnek.

Hasonló eset történt Mátraderecskén is, ahol a bűnöző egy ház ablakát törte be, s így jutott a szobába. Az ingatlanban nem tartózkodott senki, s csak napokkal később derült ki, hogy a tettes kifosztotta a helyiségeket: élelmiszert és különböző használati tárgyakat is magával vitt. A salgótarjáni tulajdonos kára meghaladja a 100 ezer forintot. Mindkét ügyben ismeretlen tettes ellen indult eljárás – tájékoztatott Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

(heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.