A rockoperát Koltay Gábor filmjéből készítette testvére, a Kormorán együttesből ismert Koltay Gergely és zenésztársa, Szűts István. A filmből már ismert dalt a darab főszereplőjétől, a „táltos” Pintér Tibortól hallhatja a közönség; Árpád vezért pedig Vadkerti Imre alakítja. A besenyő lány énekében Fehér Nóra hangja csendül fel. A Honfoglalás című rockoperát az 1900-as évek elején épült Frigyes laktanya fedett lovardájában mutatják be.
„A Magyar Lovas Színház ebben az évben is hű marad ahhoz a hagyományához, hogy évről évre új, nagyszabású, történelmi zenés darabot mutat be. A tavalyi évben előadott Trója után az idén magyar témát dolgoztunk fel. Célunk, hogy a magyar fiataloknak megmutassuk, hogyan vert gyökeret népünk Európa szívében” – mondta el az MTI-nek Pintér Tibor művészeti vezető, a rockopera rendezője.
A darabban a Nemzeti Lovas Őrség lovasai, a Sziget Színház tánckara és musicalstúdiójának növendékei működnek közre.
A Honfoglalás színpadi változatában – a filmben látottakhoz képest – több akciójelenet várható, és megjelenik egy szerelmi szál is. A pénteki előadást a Magyar Televízió rögzíti, további előadások szombaton és vasárnap is lesznek Komáromban.
(MTI)
Meghalt Jelenits István