Mohieddín Núrinak, a tartományi kormányzó szóvivőjének elmondása szerint a házilagos készítésű szerkezetet akkor hozták működésbe, amikor egy teli mikrobusz elhaladt mellette. A jármű utasai között nők és gyermekek is voltak – tette hozzá a szóvivő. Más forrás szerint a jármű aknára futott. Egy másik robbantás ugyanabban a körzetben megölte egy kamion sofőrjét, és hét embert megsebesített – tette hozzá a kormányzói szóvivő.
A keleti Paktia tartományban, Gardéz városában öngyilkos merénylő robbantott fel csütörtökön egy kisteherautót a NATO egyik tartományi újjáépítési csoportjának (PRT) táborbejáratánál. Itt két afgán őr halt meg, és heten, egy afgán biztonsági magáncég alkalmazottai megsebesültek – közölte a NATO-vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) egyik szóvivője. „Még folyik a vizsgálat, de nincs hír ISAF-áldozatokról” – mondta a szóvivő, Wayne Perry alezredes. A tálibok magukra vállalták a merényletet, és szóvivőjük, Zabihulla Mudzsahid azt állította, hogy a hetvenéves öngyilkos robbantó, akinek a járművén hét tonna robbanószer volt, 27 embert ölt meg, és 34-et megsebesített. Megfigyelők utalnak rá, hogy a tálibok gyakran eltúlozzák akcióik áldozatainak számát.
Az afgán belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint az afgán rendőrség a hadsereg és a NATO-vezette koalíciós erők támogatásával az elmúlt 24 órában 16 közös és önálló akciót hajtott végre Kabul, Kunár, Nangarhar, Hilmend, Paktia, Vardak és Gazni tartományokban, 21 fegyveres felkelővel végzett, és 44-et fogott el.
(MTI)
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter