Idén az egyedi helyszín mellett a Sziget kínálata is egyedi lesz, ugyanis a fesztivál többtucatnyi helyszínén a zenei előadók mellett sok-sok egyéb kulturális program, így például utcaszínház és cirkusz, mozgásszínház és kiállítás is csábítja a fiatalokat.
De hogy maradjunk csak a sztároknál, emeljük ki a rendezvény legnevesebb fellépőit. Ezek között az idei évben ott lesz mások mellett – és tényleg csak a teljesség igénye nélkül – a Egyesült Királyságból érkező Kasabian, Dizzee Rascal, Kaiser Chiefs és Manic Street Preachers, valamint az Egyesült Államokból hozzánk látogató Interpol. Míg ez utóbbiak a pop-rock nagyszínpadot uralják, addig a Pesti Est világzenei nagyszínpadára felléphet többek között a filmzenéiről ismert Goran Bregovic, a Kiss Tiborral, a Quimby frontemberével közösen színpadra lépő Csík zenekar, valamint Lajkó Félix és zenekara. A rock-metal nagyszínpadon olyan nagy nevű zenekarok tűnnek fel, mint az Egyesült Királyságból érkező Motörhead és a fémzene isteneként számon tartott Judas Priest, vagy éppen jó öreg magyarként a Tankcsapda. Az MR2-Petőfi rádió magyar nagyszínpadát sem szabad figyelmen kívül hagyni, itt ugyanis többek között a Quimby, a Kiscsillag, a 30Y, a Ladánybene 27, a The Carbonfools, a Budapest Bár, a Belmondo és a Heaven Street Seven lép a közönség elé.
Info: www.sziget.hu/fesztival
Magyar Péter saját híveit is csúnyán átverte