A 12 millió forintos, uniós források bevonásával megvalósult informatikai fejlesztés része a két éve indított központi szociális információs fejlesztéseket támogató kiemelt projektnek, amelynek összköltsége megközelíti az 1,28 milliárd forintot. A fejlesztés központilag működtetett, könnyen átlátható portálon teszi elérhetővé a szakterületen dolgozók számára az információkat, a lakosságnak pedig a szociális ellátásokról, a szolgáltatások elérhetőségéről ad tájékoztatást.
A lakosság, a szociális intézmények fenntartói, az önkormányzatok, a szociális szakemberek és a hatóságok a www.szocialisportal.hu weboldalon kaphatnak pontos tájékoztatást. A portál segítségével az érdeklődők azt is ellenőrizhetik, hogy egy adott szociális intézménynek van-e megfelelő engedélye az általa kínált szociális szolgáltatás, például egy idősotthon működtetéséhez.
A szaktárca tervei között szerepel, hogy a jelenlegi papíralapú adatbejelentésről 2012 januárjától elektronikus rögzítésre térjenek át – mondta a helyettes államtitkár. Nyitrai Imre szerint így valóban naprakész információkat kaphatnak az érdeklődők a szociális intézményekről.
(MTI)
Orbán Viktor: Gratulálok, Márton Viviana! - fotó