A tárcavezető a parlament rendkívüli ülésén csütörtökön kijelentette: a zavargásokat illetően „sok kérdés merül fel”, és „nincsenek könnyű válaszok”, de az oktatási és a szociális rendszer reformja „nem várhat”. Az elmúlt napok eseményei túl vannak a tetőpontjukon, mert az emberek már az egész országban azt mondják, „ami sok, az sok” – vélekedett Theresa May.
A belügyminiszter szerint a rendőrség eddig nem használt és nem is akar használni vízágyúkat vagy gumilövedékeket a rendbontók ellen. A parlament rendkívüli ülésén korábban David Cameron kormányfő azt mondta, ha szükséges, a rendőrség bevetheti ezeket az eszközöket.
Theresa May megjegyezte: a hétfőn a londoni utcákra vezényelt 6 ezer rendőr körülbelül annyi, amennyi az évenként megrendezett Notting Hill karnevált is biztosítja.
Yvette Cooper, a Munkáspárt árnyék-belügyminisztere az ülésen azt mondta, a korábban „büszke” városi üzlettulajdonosok, most „félnek kilépni az ajtajukon”. A politikus arra biztatta az embereket, hogy jelentsék a rendőrségnek, ha „a szomszédjuknak hirtelen három televíziója lett”. A képviselő minél gyorsabb fellépést követelt a kormánytól a helyzet megoldására, továbbá bírálta a koalíciót a rendőrség kiadásainak tervezett csökkentése miatt.
Időközben 100 ezer aláírás gyűlt össze annál a petíciónál, amely azt szorgalmazta, hogy a zavargásokkal kapcsolatba hozhatóktól vonjanak meg minden állami támogatást. A petíciót azon a – múlt héten létrehozott – kormányzati weboldalon indították, amelyen ha egy kezdeményezéshez csatlakozik 100 ezer aláíró, a kérdés egy összpárti bizottsághoz kerül, amely eldönti, megtárgyalják-e azt a képviselők a parlamentben.
(MTI)
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó