„Tulajdonképpen mindenben megegyeztünk, már csak néhány apróság van hátra, és persze az aláírás” – mondta az MTI-nek hétfőn Kovács Csaba. Az 55 éves Primeau tavaly októberben vette át a Sapa Fehérvár AV19 szakmai irányítását, majd most – hogy az eddigi kapitány, az amerikai Ted Sator szerződésének lejárta után, áprilisban elköszönt – a szövetség őt kérte fel a munkára. A szakember marad a klub vezetőedzője is. „Nagy örömmel fogadom el a felkérést. A jövő évi vb nagy kihívás lesz a csapat és az én számomra is. Minden tudásommal azon leszek, hogy én és a szakmai stábom révén sikeres legyen a válogatott” – mondta az MTI megkeresésére Primeau.
(MTI)
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron