Az amerikai cég helyi idő szerint csütörtök este megerősítette a piaci értesüléseket, amelyek szerint radikális váltásra készül. Közölte, hogy leállítják a webOS mobil operációs rendszeren futó TouchPad táblagépek és okostelefonok fejlesztését, s 12-18 hónapon belül külön cégbe szervezhetik ki a PC-gyártást. A jövőben erősebben koncentrálnak a szoftver üzletágra, s ennek jegyében 11,7 milliárd dollárért felvásárolják az Autonomy nevű brit fejlesztő céget – közölte a HP.
A HP az utóbbi évtizedben – a Compaq felvásárlásra révén – az első számú PC-gyártó volt. Elsőségét az idei második negyedévben is megőrizte, világpiaci részesedése 18 százalékos volt. A hagyományos számítógépek gyártása azonban a többi üzletághoz képest szerény profitot termel, a legutóbbi, tavaly októberben véget ért üzleti évben a profitmarzs 5 százalék volt, szemben a szerverek, nyomtatók és egyéb informatikai eszközök, valamint a szolgáltatási üzletág 15 százalékos haszonkulcsával. A webOS rendszert a HP tavaly szerezte meg a Palm felvásárlásával.
Csütörtöki közleménye azt jelenti, hogy kapitulál, miután belátta, hogy nem bírja a versenyt az Apple-lel és követőivel az okostelefon- és táblagéppiacon – mondták elemzők.
A PC üzletág leválasztása történelmi jelentőségű fordulat. A cég, amelyet Bill Hewlett és Dave Packard 1939-ban indított, s kisvállalkozásból a világ legnagyobb informatikai társaságává tett, „felismerte, amit az egész világ felismert, jelesül azt, hogy a hardvergyártásban a lakossági ügyfélkörben már nincs növekedési lehetőség” – mondta Michael Yoshikami, a YCMNET befektetési tanácsadó vezérigazgatója. „Ebben már nincsen üzlet, a lehetőségek a szolgáltatásokban és a vállalati szférát célzó tevékenységekben vannak” – tette hozzá.
(MTI)
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó