Újfent a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu Andrássy-kastélya ad otthont a Liszt Ferenc tiszteletére megrendezett zongorafesztiválnak, augusztus 6–9. között. Ez az esemény 1998 óta minden évben töretlen sikerrel zajlik, sőt azóta már a komolyzenei élet egyik meghatározó programjává vált. Helyszíne a Loire-menti stílusban épült kastély, és annak franciakertje, amely önmagában is romantikus hangulatot kölcsönöz a rendezvénynek. Az i-re a pontot a zongora hangja, pontosabban az azt létrehozó művészek teszik ki.
A rendezvényről érdemes tudni, hogy azt 1997-ben indította el Hauser Adrienne zongoraművész, aki a kastély kertjében sétálva egy nyáresti koncertet álmodott ide. Ötletét sokan üdvözölték, és segítették annak megvalósulását. Ennek eredményeként az elmúlt tizenhárom évben neves nemzetközi és hazai komolyzenei művészek léptek föl a fesztiválon. Így lesz ez idén is, amikor a zongoristák négy esti koncerten szórakoztatják a közönséget, mellettük pedig egy fiatal művész is bemutatkozik. A nagy koncertek esténként fél nyolcas kezdéssel indulnak: augusztus 6-án Hauser Adrienne, 7-én Mocsári Károly, 8-án pedig Bogányi Gergely szólóestje csendül fel, míg 9-én Kocsis Zoltán és Hauser Adrienn négykezes koncertje lesz hallható. A művészek mind a négy alkalommal Liszt Ferencnek tisztelegnek, születésének 200. évfordulóján. Ugyanígy tesz 8-i, fél ötkor kezdődő koncertjén a rendezvényen bemutatkozó ifjú művész, Julia Vanjushina is, aki a moszkvai junior Liszt-verseny díjazottja.
www.tiszadobi-zongorafesztival.hu
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye