A délelőtt tíz órától kezdődő A szemtől a lisztig című bemutató keretében az őrlés, a darálás és a szemtisztítás fortélyaival lehet megismerkedni a múzeumfalu matolcsi szárazmalmában. Ezzel az eseménnyel szeretnénk a gabona útját végigjáratni az olyan városi emberekkel is, akik a kenyeret csak a boltból ismerik – mondta el Páll István igazgató az MTI-nek.
Tizenegy órától a Szivárvány Bábszínház szórakoztatja a kicsiket és a nagyokat a Csizmás Kandúr című előadásával. A program keretében szabadtéri református hálaadó istentiszteletet tartanak a múzeumfalu központjában, emellett a vendégek megízlelhetik az anarcsi ház kemencéjében sült friss kenyeret is.
Az ünnepre való tekintettel ingyenesen látogatható rendezvényen kézművesbemutatókkal, lovaglással, szekerezéssel és íjászattal várják a remélhetőleg nagyszámú közönséget. Páll István becslése szerint jó idő esetén szombaton akár 1500 ember is ellátogathat a sóstógyógyfürdői látványosságba.
(MTI)
Magyar Péter brüsszeli mentelmi joga mögé menekül, hogy ne kelljen lopásért felelnie