Az utolsó paksamétát Karel Ksandr igazgató nyitotta ki. A dokumentumokat a katasztrófa után közvetlenül lefagyasztották, mert csak így tudták megmenteni őket, majd fokozatos kiolvasztás mellett helyreállították. Fagyasztás nélkül a dokumentumok tönkrementek volna. A mentési munkálatokat végig dokumentálták, ebből az anyagból szerdán kiállítás nyílt a múzeumban.
2002 augusztusában a Moldva vize kiáradt, és három méter magasan elárasztotta a múzeum archívumának is otthont adó barokk épületegyüttes, az Invalidovna földszintjét. Az igazgató elmondta, hogy fokozatosan szárították és olvasztották fel a 200 négyzetméteres területen lévő árvízből kimentett kulturális örökséget: fotókat, könyveket, magazinokat, tervrajzokat, rajzokat, modelleket és több ezer, a múzeum gyűjteményében lévő különböző tárgyat. A művelet összköltsége csaknem 25,3 millió korona volt.
„A mentési műveletekkel kapcsolatos tragikus előrejelzések szerencsére nem váltak valóra. A gazdag építészeti és aviatikai archívum és a kiállítás más részeit sikerült megmentenünk” – közölte az igazgató. Hozzátette, a veszteség mértéke csupán 2-3 százalék.
Az elázott dokumentumok lefagyasztása versenyfutás volt az idővel. Először megtisztították a durva szennyeződésektől, majd fóliába csomagolták őket. Ezeket a csomagokat gyorsan a Prága közelében lévő hűtőházakba szállították, ahol –25 Celsius-fokra hűtötték. „Ez a művelet elméletben már létezett, de az országban még sosem volt példa arra, hogy ekkora méretű anyag helyreállításához alkalmazni kelljen” – tette hozzá Karel Ksandr.
(MTI)
Meghalt Jelenits István