Az UEFA a görögországi bundabotrányban játszott szerepe miatt száműzte a második számú sorozatából az együttest, mely jövő héten a selejtező negyedik fordulójában lett volna érdekelt. Az ítélet szerint a csapat további három évig nem szerepelhet a nemzetközi kupákban, ám ezt öt évre felfüggesztették. A Volosz jövő hétfőig fellebbezhet az ítélet ellen, a határidő három nappal a Paris Saint-Germain elleni EL-párharc első mérkőzése előtt jár le.
Az UEFA nem jelezte, hogy a görögök végleges kizárása esetén melyik csapat ugorhat be a helyére. A Voloszt július végén a botrány miatt száműzték az élvonalból Görögországban, ám szerdán a helyi szövetség fellebbviteli bizottsága helyt adott a klub fellebbezésének, és visszavette az együttest a legjobbak közé, igaz, a szezont 10 pont levonással kezdheti meg.
(MTI)
Gulyás Gergely: Most a hazugság bajnokai rágalmaznak