A Béke és Demokrácia Intézetének (IPD), egy női krízis központnak, valamint egy taposóakna-ellenes szervezetnek otthont adó épületet csütörtökön sötétedés után kezdték el lebontani, a jelen lévő önkormányzati tisztségviselők állítása szerint gázszivárgás miatt.
„Előzetesen nem értesítettek minket a szándékaikról, és arra sem hagytak időt nekünk, hogy az értékeinket kihozzuk az irodákból, így minden elpusztult az épülettel együtt” – mondta az irodaház egyik dolgozója, aki épp a központban tartózkodott, amikor a bontók megérkeztek.
Az épületet ugyan már korábban bontásra ítélték, de a New York-i székhelyű nemzetközi emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch (HRW) információi szerint a tulajdonos, az IPD igazgatója, Lejla Junusz és férje májusban egy helyi gazdasági bíróságtól felfüggesztő hatályú határozatot kapott, amíg végső bírósági döntés nem születik az ügyben.
„Az emberi jogi központ könyörtelen lerombolása egy fagyos üzenet minden azerbajdzsáni számára” – írta a HRW egy pénteki közleményben. „Ez az éjszakai, figyelmeztetés nélküli lebontás, s az, hogy a bérlők még a vagyontárgyaikat sem menekíthették ki, azt jelzi, hogy a hatóságok meg akarták büntetni Junuszt az emberek tulajdonait védő tevékenysége miatt” – jelentette ki a HRW.
Az olaj- és gázbevételekből jelentősen meggazdagodott azeri hatóságok a keménykezű elnök, Ilham Aliyev vezetésével a feltörekvő országhoz méltó csillogó tengerparti várossá kezdték átalakítani a szovjet stílusú fővárost. Ennek keretében egész óvárosi környékeket rombolnak porig, hogy helyet teremtsenek a modernebb épületeknek, s ez a folyamat már többször kivívta a jogvédő szervezetek kritikáját.
A HRW információi szerint a bontási hadjárat több száz, de az is lehet, hogy több ezer ingatlantulajdonosnak és lakónak okozott problémát, és súlyosan megsértette a tulajdonjogokat. Rendszerint bírósági végzés nélkül rombolnak le házakat, amelyek lakóit a rendőrség őrizetbe veszi, a lebontott ingatlanokért felajánlott kárpótlás pedig sokszor jóval egy Baku központjában található lakás piaci értéke alatt van.
(MTI)
Zivatarok és szélvihar miatt adtak ki riasztást