A hírt Bozidar Djelics, a szerb kormány alelnöke jelentette be keddi belgrádi sajtóértekezletén. Hangsúlyozta, hogy vannak olyanok, akik szeretnék lerontani azokat a pozíciókat, amelyeket Szerbia kiépített magának Európában és a világban. „Ennek tükrében kell tekinteni az észak-koszovói történésekre. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a vámszervek pecsétjének ügyében kompromisszum szülessen, de semmiképpen sem úgy, hogy átlépjük állami politikánk vörös vonalát” – fogalmazott Djelics, utalva arra, hogy Koszovó függetlenségét nem ismeri el Belgrád.
„Készek vagyunk maximális erőfeszítéseket tenni azért, hogy megoldást találjunk Koszovónak a nemzetközi szervezetekben való képviseletére, de ezt sem lehet a szerb állami érdekek rovására tenni” – mondta a szerb kormány alelnöke.
A pristinai Koha Ditore című újság azt írta: nemzetközi források azt kérik Belgrádtól és Pristinától, hogy a brüsszeli dialógus következő fordulójában kerüljön terítékre a két észak-koszovói átkelőhely kérdése is, mert a KFOR-ral (a NATO-vezetésű nemzetközi békefenntartó erővel) ezzel kapcsolatosan kötött megállapodás átmeneti jellegű.
A koszovói újság úgy tudja, hogy „az EU képviselői határozottabb szerepvállalást várnak az uniótól és annak tagállamaitól is”. A lap brüsszeli forrásokra hivatkozva azt írta, hogy ha a tárgyalásokon nem születnek konkrét eredmények, akkor a KFOR a két észak-koszovói átkelőt továbbra is „korlátozott katonai övezetnek tekinti”.
(MTI)
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!