A pénteki győzelme óta immár 30-szoros vb-aranyérmes Kovács tavaly, Poznanban megnyerte ezt a számot Douchev-Janics Natasával, s most új társával, Kozákkal is esélyeshez méltóan mutatkoztak be. Az előfutamból csak az első hely ért egyenes ági fináléba kerülést, s ezt könnyedén szerezték meg a magyarok.
Az ötkarikás műsorban is szereplő számok közül Molnár Péter és Paksy Tímea (mindkettő K-1), valamint Bozsik Attila (C-1) egyformán második hellyel lépett tovább, és szintén második lett férfi K-2-ben Sík Márton és Beé István.
„Most második lettem, de ezek az előfutamok általában a ráhangolódásról szólnak – mondta a júniusi Eb-n ezüstérmes Molnár. – A kemény menet a középfutamban következik, arra lelkileg már jobban felszívja magát az ember. Jó formában vagyok, és érzem, hogy többen esélyesként kezelnek.”
A többi szám közül férfi C-2-ben Horváth Gábor és Foltán László harmadik, a női C-1-ben érdekelt Takács Kincső pedig negyedik lett előfutamában – a 10.30-kor rajtoló középfutamokban mindkét egységre újabb küzdelem vár.
Egy olimpiai kvótát szereztek a kenusok
Eldőlt, hogy a négy megszerezhető kvótából mindössze eggyel zárják a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot a magyar kenusok, miután a 200 m-en érdekelt Bozsik Attilának nem sikerült bejutnia a vasárnapi döntőbe. A magyar versenyző csupán ötödik helyen ért célba szombati középfutamában, így a zárónapon a B vagy C fináléban szállhat vízre. Ebben a számban az első hét jut londoni indulási joghoz, így ez a kvóta – legalábbis egyelőre – elúszott. A hazaiak C-2 1000 m-en sem kvalifikálták magukat a döntőbe, azaz a szombaton, egy kilométeren aranyérmes Vajda Attila gyűjtött egyedül kvótát. Javításra még a jövő májusi európai ötkarikás kvalifikáción lesz lehetőség.
(MTI)
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé