43. perc: Életveszélyes izlandi indítás Helgusson felé, szerencsére les.
41. perc: Az izlandiak is tudnak: hazafejeltek egy labdát, de Dzsudzsák pont arra járt, és még eltolta a labdát – sajnos pont keresztezte a kapus. Jobbak vagyunk, nem kicsit, nagyon.
39. perc: Varga József mutatta meg, milyen jó középhátvéd is tudna lenni…
38. perc: Laczkó röviden gurított haza, Korcsmárnak kellett besegítenie a jó ütemben kilépő Bogdánnak.
32. perc: Varga rettenetesen helyezkedik a jobbhátvéd posztján, de Lipták segít neki, majd Koman elé kerül a labda, akit senki nem zavart, s pár lépés után 20-ról óriási gólt lőtt a jobb alsóba! Vezetünk! 1-0
27. perc: Elek harcolt ki szabadrúgást ugyanott, ahonnan Hajnal rúghatott. Ezúttal Koman próbálkozott, ez sem volt jobb…
26. perc: Dzsudzsák megunta, hogy nem lőttünk még gólt, rettenetesen fölé lőtte…
24. perc: Sigurdsson megint üresen indult balról, Gudmundsson középen üresen várta a labdát, nem kapta pontosan, de szerencsére nem is igyekezett eléggé.
21. perc: Gudmundssonról maradt le Varga a szélen, szerencsére igen tökéletlenül sikerült az izlandi középre adás.
18. perc: Koman ugrott ki a jobboldalon hátvédet játszó Varga passzából, majd nagyot esett a büntetőterületen belül. Valószínűleg lesen volt.
15. perc: A magyar népmesék dallamát is előszedték a drukkerek. Jó tudni, a dunaszerdahelyi futballcsapat (DAC) szurkolótábora használja meccsein ezt a pár hangot.
13. perc: Többet van nálunk a labda, de nem vagyunk igazán veszélyesek. A közönség énekel, jól érzi magát.
10. perc: Bjarnasson épphogy mellésuhintotta, jó lesz vigyázni.
8. perc: Voli! – hangzott a kiáltás Rudolf felől, aki meg is kapta a labdát a védők között, ziccerben a kapusba pöckölt. Zúg a válaszkórus: „hajrá – magyarok!″
5. perc: Sigurdsson tört be a büntetőterületünkre, elrontotta a passzt.
3. perc: Rudolfot vágták fel a tizenhatos előterében, szabadrúgás. Hajnal a labda mögött, a hosszú felé tartó labda mellé ment.
1. perc: Mi kezdtük a találkozót, piros-fehér-zöldben játszunk, Gudjohnsenék kékben.
0. perc: A visszavonuló Lipcsei Pétert az MLSZ nevében Berzi Sándor és Vági Márton köszöntötte, a Puskás népének egy szektora „lipcseipetizében″ tört ki, majd következett az izlandi himnusz, majd a magyar.
A szebb napokat látott – a világranglistán jelenleg 121. helyen tanyázó – izlandi labdarúgó-válogatottat látja vendégül felkészülési mérkőzésen a magyar nemzeti együttes, amely a szeptember 2-ai, Svédország elleni Eb-selejtezőre tart főpróbát 19.45-ös kezdettel a Puskás Ferenc Stadionban. A cél egyértelműen a győzelem, még akkor is, ha Egervári Sándor jó néhány játékosát nélkülözni kényszerül – az alapemberek közül Gera Zoltánt és Szabics Imrét sérülés miatt, Juhász Rolandot és Vanczák Vilmost pedig taktikai okokból, mivelhogy a svédek ellen sem játszhatnak majd.
Talán amiatt, hogy a helyszínen szerdán már nem lehetett jegyet kapni – csak az IBUSZ-irodákban –, talán az ellenfél kvalitása, talán a mérkőzés tétje (illetve tét nélkülisége) okozta, hogy nem telt meg a Puskás, de a környéken mindenesetre jó volt a hangulat a találkozó előtt, még akkor is, ha a Stadion Söröző teljesen átlagos forgalmat bonyolított. Fél órával a kezdés előtt kiballagott a VIP-teraszra az Újpest FC holland szakmai igazgatója az újdonsült vezetőedzővel, Zoran Szpisljakkal, s jól időzítettek, mert fiaink is ekkor kezdték a melegítést. Az újpestiek mellé odalépett még Supka Attila is, a Honvéd trénereként nyilván szolgált néhány jó tanáccsal, hogyan kell gólt lőni az NB I-ben, ugyanis a lilák ebbe még nem kóstoltak bele a szezon eddigi négy meccsén. További megjelenők a teljesség igénye nélkül: Máté Csaba, a Koeman-éra segédedzője, Duna Antal, a 1996-os atlantai olimpián részt vett válogatott kapitánya, Vladan Filipovics menedzser, Paolo Sousa, a Videoton vezetőedzője, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, volt kapus. Az egyházi elöljáró érdeklődésünkre, hogy szerinte mi lesz a találkozó végeredménye, először azt válaszolta, hogy „Nem vagyok én próféta!″, ezt számszerűsítve 3-1-es végeredményt tippelt. A kezdőrúgás előtt kevéssel lement a nap, s mivel az élénk szél maradt, őszies hangulatban közeledtünk a találkozóhoz.
Eddig 9-szer találkoztunk a szigetországiakkal, ebből hatszor mi és háromszor az ellenfél győzött, de tegyük hozzá gyorsan, az elmúlt húsz évben Izland még sosem volt olyan gyenge, mint most – ezt az öt eddigi Eb-selejtezőjén szerzett mindössze egy pontja is mutatja –, mi pedig idén végre visszakapaszkodtunk a kilencvenes évek derekán tapasztalt szintre. Legutóbbi két találkozónk a 2006-os világbajnokság selejtezői idején volt az északiakkal, mindkétszer – kis szerencsével – 3-2-re nyertünk, s a csapat felállását tekintve van is egy kicsi esélye most is egy efféle eredménynek. Tudniillik Bogdán Ádám kapus előtt három védő (Lipták Zoltán, Korcsmár Zsolt, Laczkó Zsolt) és három védekező típusú középpályás (Varga József, Elek Ákos, Vadócz Krisztián), majd két „szárny” (Dzsudzsák Balázs, Koman Vladimir), egy árnyékék (Hajnal Tamás) és egy csatár (Rudolf Gergely) szerepel. A mindössze három hátvéd egyike, Korcsmár ráadásul újonc, de most valóban kényszer megtalálni azokat az embereket, akikkel Svédországot – mondjuk ki a vágyat – megverhetjük ősszel.
Kezdőcsapatok:
MAGYARORSZÁG: Bogdán – Korcsmár, Lipták, Laczkó – Varga, Elek, Vadócz – Koman, Hajnal, Dzsudzsák – Rudolf.
IZLAND: Magnusson – Saevarsson, Hreidarsson, Sigurdsson, Johsson – Gudmundsson, Gunnarsson, Gislasson, Bjarnasson – Gudjohnsen, Helgusson.