Balázsné Busku Terézia tájékoztatása szerint a három gyanúsított ellen enyhébb kényszerintézkedésként a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Farkas Barnabás független polgármester ügyében nem történt változás, ő július 22. óta van és marad is előzetes letartóztatásban. Esetében még folyik a bizonyítékok gyűjtése, illetve fennáll annak a veszélye, hogy újabb bűncselekményeket követ el, valamint tanúkat félemlít meg – tette hozzá a sajtószóvivő.
A rendőrség legutóbbi, júliusi közlése alapján a Tisza-menti faluban kirobbant „szocpolos” bűnügyben a polgármesterrel együtt tizenhárman – köztük önkormányzati képviselők – voltak előzetes letartóztatásban. Elsősorban azok, akik a legnagyobb anyagi haszonélvezői voltak a körülbelül 400 millió forintos kárt okozó csalássorozatnak.
Eddig a 2005 és 2009 közötti időszakot átvizsgálva kétszáz bűnesetet derítettek fel a nyomozók. Ezek lényege, hogy a gyanúsítottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek különböző összegű, több millió forintos szociálpolitikai támogatásokat. Az ingatlanokat megvásárló vevők az esetek nagy részében nem akartak a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel, a bűncselekményekkel az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól származó információ szerint a gyanúsítottak szabadlábra kerülésével ismét határozatképessé vált a település képviselő-testülete; várhatóan augusztus 23-án ülést tart, és tárgyal az önkormányzatnál folyó adósságrendezési eljárás teendőiről is.
(MTI)
Meghalt Jelenits István