A Vasas hétfői közlése szerint a klub a nap folyamán a későbbiekben számol be a váltás részleteiről. Az 57 esztendős Komjátit tavaly októberben nevezték ki, állása azért szűnt meg, mert a szezon első öt fordulójában mindössze egy pontot szerzett a Vasas.
Az 55 éves Vlak korábban már dolgozott Magyarországon, 1999-ben a Ferencvárossal ezüstérmet nyert, a 2006/2007-es idényben pedig a Fehérvár FC-t irányította. Az angyalföldi együttes a bajnokság első fordulójában a Debrecentől, majd a Pécstől és a Budapest Honvédtól is vereséget szenvedett, bő egy hete gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán a Haladás Sopron Bank ellen, legutóbb, szombaton pedig kikapott Győrben. Így öt forduló után egy ponttal, 5-14-es gólkülönbséggel 15. a tabellán.
(MTI)
Medvét láttak Hajdú-Biharban