Korábban, az 1997–1998-as ázsiai pénzpiaci válság után merült fel, hogy közös valutát hoznának létre. Az euróövezeti gondok azonban rámutattak azokra a nehézségekre, amelyek egy ilyen monetáris unióval járnak. Csütörtökön Kuroda kijelentette, hogy bár az ázsiai integráció még megtörténhet, a közeljövőben azonban biztosan nem. Úgy fogalmazott: „Negyven, ötven vagy hatvan év múlva elképzelhető, hogy Kelet-Ázsia egyes részein, vagy ennél nagyobb területen lesz közös valuta.”
A közgazdász elmondta, nem valószínű, hogy a kínai jüan vagy a japán jen egyedüli ázsiai valutává lépne elő, vagy átvenné a dollár referenciaszerepét Ázsiában. Kifejtette: „ha valaha lesz is közös ázsiai valuta, akkor az mesterséges vagy létrehozott fizetőeszköz lesz, mint amilyen az euró”. A manilai székhelyű bank korábban rendre egy közös ázsiai fizetőeszköz létrehozása mellett érvelt. Az elmúlt időben azonban nagyobb hangsúlyt fektet a kereskedelmi és fejlesztési integrációra.
(MTI)
Orbán Viktor: Gratulálok, Márton Viviana! - fotó