A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Összességében egymillió köbméternyi vörösiszap öntött el három, Veszprém megyei települést, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint százhúszan megsérültek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint Devecserben a bontási készenlét 98 százalékos, a 270 bontásra ítélt ingatlanból még öt áll.
Benkovics Zoltán parancsnok az MTI-nek elmondta, hogy az emlékpark építési területét a héten adták át a kivitelezőknek, akik szombaton kezdték meg a három, egyenként félhektáros vízfelületű látványtó kialakítását. Az emlékparkot a tervek szerint az iszapömlés egyéves évfordulóján avatják majd fel.
Az ÚKT irányítójának tájékoztatása szerint a héten folytatódott a kolontári halastó vizének átszivattyúzása, semlegesítése, ülepítése, valamint medrének teljes kotrása és a szennyezett anyag elszállítása. Devecser külterületén a Torna-patak és a Marcal folyó medrének kotrását és a szennyezett anyag deponálását végezték, illetve a Csigere-patak átereszeinek építése és az akadályozó növényzet kaszálása zajlott – tette hozzá. Az OKF heti összefoglalója szerint augusztus 8-12. között összesen 1964 köbméter bontási törmeléket és 24 024 köbméter szennyezett anyagot szállítottak be a kijelölt lerakóhelyre.
A közlemény szerint az ÚKT folytatta az állami kárenyhítésről szóló szerződések megkötését a károsultakkal, a héten hét készpénzes támogatási és két vállalkozói kárenyhítési szerződést kötöttek. Az önkormányzat újjáépítési csoportja egy pénzbeli és harminckét természetbeni támogatásról szóló szerződést kötött meg.
(MTI)
Vitézy Dávid lehet Karácsony helyettese