Megvan, hogy hol fognak lakni a magyarok

A főbejárattal szemben található sétány végén, egy 12 emeltes épületben, mintegy 350 méterre az étteremtől és közvetlenül a poliklinika szomszédságban lesz a magyar csapat szálláshelye az olimpiai faluban a jövő évi londoni nyári játékok idején.

MNO
2011. 08. 13. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar ötkarikás szervezet (MOB) honlapjának szombati beszámolója szerint a szálláshelyet a legelsők között sikerült lefoglalni. A végleges szoba- és ágyszámot a versenyzői csapat nagysága alapján határozzák majd meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásaival és a vonatkozó akkreditációs szabályokkal összhangban.

Eldőlt az is, hogy előreláthatólag két nappal a játékok megnyitója előtt, 2012. július 25-én 14 órakor lesz a tradicionális zászlófelvonás és a magyar csapat köszöntése az olimpiai faluban. Az e heti londoni csapatvezetői értekezleten – melyen a MOB-ot Molnár Zoltán főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte – több fontos dátumot ismertettek a résztvevőkkel. Az akkreditációs határidő március 23., a nevezési határidő pedig július 9. Mindkét esetben a mulasztás a részvételi jog elvesztésével járhat.

A magyar csapat előzetes regisztrációjára nagy valószínűséggel április 16. és május 4. között az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (EOC) budapesti konferenciája keretében kerül sor, a véglegesre pedig már az olimpiai faluban az előzetes bejelentkezés alapján július 11-én vagy 12-én. A csapatvezetői értekezleten a szervezőbizottság (LOCOG) – az egyes területek illetékeseinek közreműködésével – 205 tagország képviselőit tájékoztatta az elvégzett munkáról és a tervekről.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.