Kelemen Éva tájékoztatása szerint a két fiatal szerdán a településen megállított egy kerékpározó helyi fiút, és pénzt követelt tőle. Miután megveréssel fenyegették, a fiú átadott száz forintot az általa látásból ismert két fiatalnak, majd megpróbált elmenekülni. A követelőző fiú utánafutott, és azt kiabálta: adjon neki egy ezrest és a telefonját, mert különben leszúrja. Amikor utolérte, egy 3-4 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel megvágta a menekülő fiatal karját; a fiú könnyű sérüléseket szenvedett.
A megtámadott fiú biciklivel menekült, s közben mobiltelefonján hívta a rendőrséget. Támadója utolérte, s miután megtudta, hogy a rendőrséget hívja, azt mondta: „most rögtön megöllek”. A sértett elszaladt, támadója nem követte. A sértett által megadott személyleírás alapján a két elkövetőt gyorsan azonosították és elfogták a hosszúpályi rendőrőrs rendőrei. A rendőrség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt, a két fiatalkorú őrizetbe vétele mellett folytatja az eljárást – tájékoztatott Kelemen Éva.
(MTI)
Sorozatos botrányok Magyar Péter körül, apad a TISZA - videó