A négy forduló alatt mindössze egyetlen pontot gyűjtött Vasasra nehéz túra vár az NB I 5. fordulójának nyitányán, hiszen az eddig hibátlan Győr otthonában lesz fellépése. Az angyalföldi klubnál az eredménytelenség mellett az is borzolta a kedélyeket a héten, hogy Csedomir Pavicsevics és Goran Arnaut feljelentette az egyesületet, lévén az nem teljesítette a szerződésben foglaltakat, s amíg nem bontanak szerződést, addig nem tudnak másik csapathoz igazolni. Ráadásul még azt sem lehetett tudni, hogy Komjáti Andrást menesztik-e a Vasastól, a legtöbb helyről már az a hír érkezett, hogy az egykoron a Ferencvárost edző Marijan Vlak a kiszemelt a kispadra. Ezzel szemben Győr a nyugalom szigete, Csertői Aurél eddig minden meccsét megnyerte a szezonban, legutóbb Siófokon aratott 1-0-s győzelmet a grúz Rati Alekszidze találatával. A papírforma sima hazai sikert ígér, ám a labda gömbölyű, így bármi megtörténhet ma délután az ETO Parkban.
Jól kezdte a szezont a Pápa is, Véber György együttese most a hazai pályán félelmetes Diósgyőrhöz látogat. Igazi dunántúli derbire kerül sor Szombathelyen, ahol az ősi rivális Zalaegerszeg vendégeskedik. S bár a két csapat eddig nem kápráztatta el szurkolóit, ketten együtt eddig egy pontot szereztek a szezonban, egy ilyen rangadó mindig kicsit jobban megmozgatja a játékosokat. A legutóbb Újpesten 2-0-ra diadalmaskodó Paks a Siófokot látja vendégül, míg az újonc létére négy forduló után is hibátlan Pécs a Kecskeméttel mérkőzik az Újmecsekalján. A baranyai kiscsapatot sokan biztos kiesőként könyvelték el a szezon előtt, ám Mészáros Ferenc gárdája mindenkit meglepve legyőzte a Haladást, a Vasast, a Zalaegerszeget és a Ferencvárost is. Horváth Zsolt az első három forduló mindegyikében betalált, míg Nagy Olivér a két fővárosi csapat ellen győztes gólt szerzett. Persze nemcsak rajtuk múlott a pécsiek sikere, sokkal inkább a csapategységben.
A szombati nap legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése minden bizonnyal a Honvéd és a Ferencváros ütközete lesz a Bozsik-stadionban. A kispesti gárda a legutóbbi három mérkőzését úgy nyerte meg, hogy mindegyiken négy gólt szerzett, a brazil Danilo négy büntetőt is értékesített. A Fradi viszont még nyeretlen a bajnokságban, csupán Kaposváron és hazai pályán a Diósgyőr ellen döntetlenezett, Debrecentől és a Pécstől viszont kikapott. Prukner László a héten átadólistára tette két játékosát, az öltözőben csapattársát tettleg bántalmazó Liban Abdit és a laza életvitelű Andrezinhót. Szép lassan eloszlanak tehát a sötét felhők a zöld-fehérek feje fölül, s akár egy papírformabontó győzelemmel ezt ma már el is kezdhetik. Persze Supka Attila csapata ellen nem lesz könnyű dolga a IX. kerületieknek.
Vasárnap az előző két szezonban is szoros versenyt futó Debrecen és Videoton találkozik a hajdúsági városban. A Loki a legutóbbi két mérkőzését Bódi Ádám szabadrúgás-góljaival nyerte meg, s a fiatal labdarúgó pontrúgásai akár most is pontot, sőt pontokat érhetnek majd. A Videoton két új játékost is igazolt a napokban, a portugál Filipe Oliveirát a Parmától vette kölcsön, míg a brazil Souzát az uruguayi River Plate-től szerződtette. Kérdés, melyikük kaphat szerepet a holnap délutáni mérkőzésen.
A forduló záró akkordjaként a Kaposvár az Újpestet fogadja. A lila-fehéreknél edzőváltás történt a héten, Leo Beenhakker sportigazgató menesztette Mészöly Gézát, helyére epdig Zoran Szpisljakot nevezte ki. Meglepő fordulatként tegnap távozott az alig egy hónapja kinevezett ügyvezető igazgató, Bartha Csaba. Újpesten a sorozatban elszenvedett négy vereség után javítanának, míg a szezont szintén döcögősen kezdő Rákóczinál is a jó hazai szereplés megőrzése a cél.
Az 5. forduló programja: Szombat: Győr–Vasas 17.30, Diósgyőr–Pápa, Haladás–Zalaegerszeg, Paks–Siófok, Pécs–Kecskemét mind 19.00, Honvéd–Ferencváros 20.00 Vasárnap: Debrecen–Videoton 16.00, Kaposvár–Újpest 18.00
Az élmezőny:
1. Debrecen 12 pont
2. Pécs 12 pont
3. Győr 12 pont
4. Pápa 10 pont
5. Honvéd 9 pont
A góllövőlistát a 4 gólos Danilo (Honvéd) és Marics (Pápa) vezeti.
Vitézy Dávid lehet Karácsony helyettese