Tájékoztatásuk szerint a halál pontos okát, idejét, körülményeit igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják. Az NNI közölte, hogy emberölés bűncselekménye miatt indított nyomozást; a bűnügyről a nyomozás érdekében más információt egyelőre nem kívánnak adni. Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a bűnügynek hány gyanúsítottja van. Mindössze annyit közölt: a csepeli területen már befejezték a helyszínelést.
Az MTI tudósítója péntek délelőtt a holttestek megtalálásának a helyszínéről azt jelentette: semmi nem utal arra, hogy a terület 12 órával korábban még bűnügyi helyszín volt. Mindössze annyit lehet látni, hogy a – feltehetően a holttesteket rejtő – gödröket munkagép segítségével már feltöltötték, jól látszanak a gép által hagyott keréknyomok.
Az áldozatokat a nyomok szerint mintegy 25 négyzetméternyi területen áshatta el a tettes. A helyszín távol esik az aszfaltozott utaktól, az oda vezető földutak mellett illegális szemétlerakóhelyek vannak. Az is jól látszik, hogy nemrégiben a szemetes területen több autó megfordult, a fű le van taposva. A tudósító a helyszín környékén semmilyen mozgást nem tapasztalt.
Információink szerint egy szerb férfi gyanúsítható a bűncselekménnyel, aki élve ásta el áldozatait, majd pénzt követelt tőlük. Lapunk újságírójának csütörtök éjjel sikerült megszólaltatnia azt az erdélyi fiatalembert, aki megszökött a bűnözőktől; ő vezette nyomra a rendőröket, miután kiásta magát a gödörből, amelybe nyakig betemették. Elmondása szerint a szerb férfi kicsalta őt az erdőbe, ott egy hajléktalan házaspár segítségével fojtogatni kezdték, majd egy előre megásott gödörbe nyakig eltemették, a bankkártyáját pedig elvették, hogy arról pénzt vegyenek le.
Szerbia budapesti nagykövetségének tájékoztatása szerint a csepeli gyilkosságok feltételezett elkövetője nem szerb állampolgár és nem is szerb nemzetiségű.
(MTI, MNO)
Tömegkarambol volt Sümegnél