A lapnak Harangozó Tamás, a kongresszusi alapszabály-szerkesztő bizottság vezetője elmondta: a tervek szerint a területi szinteken jobban bevonják majd a tagságot a döntéshozatalokba.
Párttag csak az lehet majd, aki előtte fél évig regisztrált aktivista volt. A regisztrált aktivisták a döntéshozatalokba beleszólhatnak, de személyi döntésekben a hivatalos párttagságig nincs szavazati joguk. Az MSZP jelenlegi alapszabálya szerint a belépéshez elég kitölteni a vonatkozó nyilatkozatot, megszerezni hét, legalább kétéves tagsági viszonnyal bíró párttag ajánlását, majd a felvételt elnyerni a helyi szervezet taggyűlésének döntése alapján – írta a Népszabadság.
Harangozó Tamás a lapnak hangsúlyozta, hogy az új alapszabály nem változtat majd az MSZP demokratikus szervezeti felépítésén, az alulról felfelé építkező struktúrán.
(MTI)
A kormány megvédte volna a Római-partot az árvíztől, de Karácsonyék elutasították