A KIM közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy a Bertalan Judit kormánymegbízott által vezetett Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és Tétényi Éva között folyamatos a párbeszéd, ezért nem indokolt a kinevezés.
A polgármester csütörtökön közölte: az esztergomi polgármesteri hivatal összeomlása már az előző városvezetés idején elkezdődött, mivel több osztály élén már akkor sem volt megfelelő szaktudású vezető, illetve megbízott vezetők látták el a szakmai feladatokat. Ez a folyamat a tavaly októberi választások óta felgyorsult.
Tétényi Éva emlékeztetett arra, hogy július 13-án azért fordult hivatalos levélben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez, a KIM vezetőjéhez, hogy fontolja meg egy kormánybiztos kijelölését. A tárca ezután közleményben tudatta, hogy szükségtelennek tartja kormánymegbízott kinevezését a városban. A tárca augusztus 4-i közleményében az is állt: erre vonatkozó megkeresés az illetékes államtitkárság tájékoztatása szerint a minisztériumba nem is érkezett.
(MTI)
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó