Mary Ann Graf volt az első nő, aki 1965-ben végzett a Kalifornia Egyetem borászati és enológiai (borismereti) karán, és a kilencvenes évektől a kar hallgatóinak közel fele nő volt. Lucia Albino Gilbert és L. Suzanne Dancer, a kaliforniai Santa Clara Egyetem kutatói azonban azt tapasztalták, hogy az oktatásban elért fejlődés ellenére a nők még mindig az egyenjogúságukért küzdenek a borászati iparágban. A több mint 3200 kaliforniai borászat vezető tisztségeinek kevesebb mint 10 százalékát töltik be nők – tapasztalták a kutatók. Ez az arányszám feltehetőleg az ország más bortermelő vidékein is alacsony – mondta Gilbert.
A nőknek ma már több lehetőségük van megszerezni a borásszá váláshoz szükséges tapasztalatokat és tudást, mint a korábbi években – mondta Gilbert egy interjúban, hozzátéve, hogy a változások viszont időbe telnek. „A nőknek mindig nehezebb a nemükhöz nem illő területeken dolgozni” – tette hozzá a kutató.
A kutatók különböző források alapján saját adatbázist állítottak fel a szövetségi államban dolgozó borászokról, majd régiók szerinti felbontásban elemezték az egyes pincészeteket. A női borászok aránya a kaliforniai Napa és a Sonoma/Marin régiókban volt a legmagasabb, 12 százalék, és Dél-Kaliforniában a legalacsonyabb: 4 százalék. Gilbert, aki egy tudományos konferencián ismertette a kutatás eredményeit, a jelenséget azzal magyarázta, hogy délen kevesebb a borászat, és messzebb vannak a borászatot és borismeretet oktató egyetemek.
Gilbert szerint a legkiemelkedőbb női borászok a kaliforniai Napa és Sonoma régióban dolgoznak, ami arról tanúskodik, hogy nyitott kapuk várják a rendkívüli képességű nőket, és nagyobbak a lehetőségek a jól képzett nők számára, de időbe telik, amíg egyenlő számban foglalkoztatnak nőket és férfiakat vezető posztokon a borászatokban.
(MTI)
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé