Civil ruhás rendőrök őrizetbe vettek csaknem félszáz tiltakozót, akik nem törődtek azzal a csütörtöki – a vietnami fővárosban köztéri hangszórókból vasárnap is többször lejátszott – hatósági figyelmeztetéssel, amely szerint tovább már nem tűrik el a több mint két hónapja tartó rendszeres hétvégi Kína-ellenes tüntetéseket. A tiltakozó megmozdulásokat egy május végi eset váltotta ki, amikor kínai hadihajók feltartóztattak egy méréseket végző vietnami olajkutató hajót a Dél-kínai tengeren. Vietnamban sokan úgy gondolták, az incidens az ország területi szuverenitásának megsértését jelenti. A gyülekezéseket megtiltó hivatalos közlés indoklása szerint a tüntetők zavarják a közrendet, és fennakadást okoznak a közlekedésben.
Megfigyelők szerint csökkent a feszültség Vietnam és Kína között, miután Hanoi különleges megbízottat küldött Pekingbe, és a múlt hónapban Indonéziában Kína és a dél-kínai-tengeri vitában érintett délkelet-ázsiai országok előzetes megállapodást kötöttek egymással. „A vietnami vezetés megértette, hogy ez a határ, ennél nagyobb nyomást nem gyakorolhat Kínára a Dél-kínai-tenger ügyében” – mondta Carlyle Thayer, az ausztráliai Új-Dél-Wales egyetem Vietnam-szakértője.
Júniusban kiéleződött a feszültség Kína, Vietnam és a Fülöp-szigetek között a Dél-kínai-tengeren lévő, kőolajban, földgázban és halban gazdag területek – többek között a Spratly-szigetek – hovatartozása miatt. Július végén a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tagállamai megegyeztek arról, hogy az országok haditengerészeti vezetőit összekötő forródrótot létesítenek, hogy megelőzzék a vitatott területek miatti incidenseket.
(MTI)
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron