Az EUobserver.com hírportálnak nyilatkozva a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt kormányfő hangsúlyozta: a szerződések elengedhetetlenek voltak mind Ukrajna, mind Európa számára. Timosenko kijelentette: a gázválság idején az európai országokban az emberek pánikba estek, amikor leállt a gázszállítás.
Miután Viktor Juscsenko akkori elnök nemhogy nem vett részt a vita megoldásában, de akadályozta is azt, Timosenko számára – mint mondta – nem maradt más, mint kézbe venni az ország nevében a politikai irányítást, hogy megmentse Ukrajna jó hírét Európában.
A megállapodás volt az első közvetlen szerződéses kapcsolat a Naftohaz ukrán és a Gazprom orosz gázipari vállalatok között – emlékeztetett a volt kormányfő, majd hozzátette: abban az időben az ukrán gázszállítási infrastruktúra az összeomlás határán volt, és még rosszabb lett volna a helyzet, ha a szembenállás folytatódik.
A megállapodás aláírása után újra megindult a gázszállítás, és az európai piaci áraknál jó húsz százalékkal olcsóbban jutott Ukrajna gázhoz. „Ez volt az az ár, amihez a Gazprom ragaszkodott, és ez teremtette meg a keretet a két cég közötti jövőbeli tárgyalásokhoz a Gazprom és más európai államok közötti szerződéseknek megfelelően” – tette hozzá.
„A Naftohaz állami tulajdonjoga soha nem volt kétséges, és soha nem szegtem meg a törvényt a szerződés megkötésével„ – szögezte le Julija Timosenko. – Ehelyett a szerződés véget vetett az 'árnyékközvetítő', RosUkrEnergo nevű cégnek az orosz–ukrán gázkereskedelembe való tűrhetetlen beavatkozásának„ – jelentette ki a volt kormányfő.
Julija Timosenko pere június 24. óta folyik a kijevi Pecserszki kerületi bíróságon. Az ügyészség azzal vádolja a volt kormányfőt, hogy hivatali hatalmával visszaélve mintegy 200 millió dolláros kárt okozott Ukrajnának a gázszerződések megkötésével 2009-ben.
Augusztus 5. óta Timosenko őrizetben van egy előzetes őrizetesek számára fenntartott kijevi fogdában. A volt kormányfő tagadja az ellene felhozott vádat, és azzal vádolja régi politikai ellenlábasát, Viktor Janukovics elnököt, hogy így akar tőle megszabadulni a választások közeledtével.
Az orosz külügyminisztérium közleményben hangsúlyozta, hogy a 2009-es gázszállítási szerződéseket mindkét állam törvényeinek tiszteletben tartásával kötötték meg. Timosenko következő tárgyalása hétfőn lesz a Pecserszki bíróságon.
(MTI)

Brutális kutyatámadás történt Magyarországon