The Telegraph (telegraph.co.uk)
„A fehérek feketékké lettek”, ez az egyik oka a brit zavargásoknak – fogalmazott David Starkey történész a BBC egyik műsorában, majd a káros idegen kultúrák megtelepedéséről beszélt – tudósít a The Telegraph. Hamarosan parázs vita robbant ki a rasszistának tartott kijelentésekről.
Dr. Starkey a háború utáni brit politikus, Enoch Powell hírhedt, „véres folyókat” vizionáló bevándorlásellenes beszédét idézte, majd rámutatott, Powellnek egy dologban nem volt igaza: a rasszok nem fordulnak egymás ellen – szerinte valami sokkal rosszabb történt. „A fehérek feketékké lettek. Erőszakos, destruktív, nihilista gengszterkultúra lett a divat, és fehér és fekete, fiú és lány együtt csatlakozik a normához” – fogalmazott a történész. „Ezt mutatja, hogy egy teljességgel hamis, jamaicai nyelvezet tört be a beszédünkbe, ezért aztán néhányan már úgy érezzük, mintha idegen országban élnénk. Nem a bőrszínről van szó, ez egy kulturális folyamat.” Starkey megjegyezte továbbá, hogy egyes feketéknél épp ellenkező trend mutatkozik: David Lammy, Tottenham képviselője például „egészen úgy beszél, mint egy fehér ember”.
A történész szereplését szinte azonnali közfelháborodás fogadta. Owen Jones baloldali újságíró, író, aki szintén részt vett a beszélgetős műsorban, ahol Starkey megfogalmazta véleményét, „karriergyilkos pillanatnak” nevezte a kijelentéseket. „Ez az ember faji előítéleteket fogalmazott meg, ráadásul országos krízis idején. Ez máskor is felháborító lenne, most azonban kifejezetten veszélyes. Az efféle vélemények legitimációt biztosíthatnak bizonyos embereknek, akik esetleg máris a visszavágást tervezik a rendbontóknak” – fogalmazott Jones. Piers Morgan, a CNN brit műsorvezetője a Twitteren üzent. „David Starkey tévés karrierje, nyugodj békében. Nem sajnálunk, rasszista barom” – írta. Lammy, a professzor által említett fekete képviselő finomabban fogalmazott. „Nem számít, mit gondol. Egy Tudor-korral foglalkozó történész próbál magyarázatot adni modern városi problémákra. A lényeg, hogy Tottenham ma együtt van, újabb utat nyitottunk meg, és már második napja csend van. Ez az, ami számít.”
Starkey nyilatkozatban utasította vissza a vádakat. „Nem tettem rasszista kijelentéseket, hiszen világosan kijelentettem, nem a bőrszínről van szó. A gengszterkultúra megszépítéséről beszéltem, amit továbbra is károsnak és gonosznak tartok. Azt pedig, hogy a kultúrszemét tetején csücsülő Piers Morgan kritizál, külön megtiszteltetésnek veszem” – közölte.
Akármennyire nem kedveli is Starkey a műsorvezetőt, karrierjével kapcsolatban valószínűleg neki lesz igaza. A BBC-hez mintegy hétszáz panasz érkezett be a történész szereplésével kapcsolatban, a bocsánatkérést követelő online petíciót pedig már több mint ötezren írták alá. A Cambridge University diákjai pedig azon munkálkodnak, hogy az egyetem vezetői vonják meg a történésztől tiszteletbeli tagságát.
The Guardian (guardian.co.uk)
Vízipisztolycsata szervezéséért tartóztattak le egy brit fiatalt – írja a The Guardian. A húszéves férfit bűntett kitervelésével vádolják.
Az egész szigetországot megrengető zavargás- és fosztogatásáradat több hullámát is a BlackBerry Messenger nevű kommunikációs program és más szociális hálózatok segítségével szervezték. David Cameron miniszterelnök múlt csütörtökön közölte, a rendőrség mostantól aktívabban figyeli majd az oldalakat, és lecsap a törvényellenes tevékenységet tervező tagokra. Az essexi hatóságok el is fogták az első „tettest”.
A húszéves colchesteri férfi és „bűntársa” a hírek szerint a Facebookon toborzott embereket a vízipisztolycsatához. A helyszínen azonban barátok helyett a rendőrök jelentek meg, és „törvénysértés elkövetésére buzdítás” vádjával elvezették a két fiatalt. Ügyüket szeptember elsején tárgyalja a helyi bíróság. A rendőrség szóvivője nem árult el részleteket, csupán annyit közölt, meg fogják vizsgálni a körülményeket, és az ügy súlyának megfelelően fognak eljárni.
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!