Néhány nappal azután, hogy Havas Szófia gyógyszocialista asszony arról panaszkodott az ATV-ben, az Orbán-kormány intézkedései nyomán „összeomlanak az intézmények” az egészségügyben, az elszámoltatási biztos büntetőfeljelentést helyezett kilátásba a néhai Országos Gyógyintézeti Központ ügyében. Ezen belül érdeklődni fog a politikus asszony tevékenysége iránt is. Budai Gyula ezt azért tartja fontosnak, mert Szófia főnővér úgy kapott hónapokon át hatszázezer forintot az OGYK megszüntetésének levezetéséért, hogy tevékenységének nyoma sincs. Vagyis ezt a pénzt az akkori szocialista kormányzat vélhetőleg amolyan vörös segélyként juttatta az ötvenhatot máig ellenforradalomnak tartó politikus asszonynak.
(Magyar Nemzet, 2011. augusztus 19.)
Magyar durván támadta az árvízi védekezésben résztvevőket